Résztvevők beszámolói
2009 nyarán
2009 nyarán, a HR Network Konferencián vehettem részt egy szervezetállításon, melyet Marek István vezetett. Nagyon érdekelt a téma, mert a Herllinger-féle családállítást már ismertem, és saját állításon keresztül megtapasztaltam eredményességét. A téma hallatán, arra gondoltam, hogy minden rendszernek, így a munkahelynek is lehetnek olyan önálló törvényei, melyek a résztvevők számára is rejtetten, tőlük függetlenül működnek, s ezek feltárása lehetőséget adna számomra, hogy én is tisztábban láthassak a nálunk jelentkező problémák mögé.
Értékesítési cég vezetőjeként, számtalanszor találkozok konfliktushelyzetekkel, elakadásokkal, és sokszor nagyon nehéz feltárni az összefüggéseket. Az egyéni beszélgetések szintjén, mindig az egyén szemszögéből, gondolatvilágából, érdekeltségi oldaláról hallható a probléma, s bizony sokszor nyomozó munka kell ahhoz, hogy a valódi összefüggések, a konkrét okok kiderüljenek, majd azokhoz hatékony megoldások szülessenek.
Abban az időben cégünknél is jelen volt egy régóta megoldásra váró probléma, melynek okát sejtettem, de meg szerettem volna bizonyosodni róla, hogy jól gondolkodom. Vezetőként felmerült bennem saját felelősségem, és az, hogy vajon jól ítélem-e meg a helyzetet. Ezért jelentkeztem „állítónak”.
Röviden elmondtam a problémát, majd István kérdéseire válaszolva kirajzolódott azoknak a köre, akik érintettek a problémában. Ők lettek a szereplők, akiket kiválasztottam a jelenlévő, számomra ismeretlen emberek közül.
A folyamat során, a „képviselők” észlelései, érzései, mozdulatai által képet kaptam arról, hogy milyen összefüggések, ok-okozati viszonyok uralkodnak a cégen belül. Megerősítést kaptam abban a tekintetben, hogy jól látom a problémát, illetve egyértelműen kirajzolódott, hogy mi akadályozza a fejlődést.
„Állítás” után 5 hónap múlva megoldódott a probléma, átalakult a személyi állomány, és elindult egy fejlődés, mely minden szinten pozitív eredményeket tükröz.
A szervezetállítás nagy élmény. Hogy-hogy működik, nem tudom, hiszen a „képviselők” nem ismertek engem, a céget. A problémáról nagyon felületesen beszéltem, mégis megelevenedett előttem a cég élete, a szereplők egyénisége, véleménye, érzése. Mindenkinek javaslom, próbálja ki, és tapasztalja meg.
Marek István, mint az állítás levezetője, nagyon higgadtan segítette a folyamatot. Figyelte a szereplők érzéseit, mozdulatait, mondatait, s ezen érzetek alapján az elakadások során jól rávilágított a rejtett dinamikára, a probléma gyökerére. Segítségével, világossá vált, hogy hol borult fel a rend. Személye, gyakorlata garancia arra, hogy tisztábban és világosabban lássuk a munkahelyünkön tőlünk függetlenül működő, rejtett összefüggéseket.
Tátrainé Szilágyi Ágnes
30/ 9679-469



